Szokatlanul sötét éjszaka borult aznap a városra, az égbolton egyetlen csillag sem pislákolt, mindegyiket vastag felhőréteg takarta el az emberek szemei elől. November eleje volt, mégis jéghideg, a szél a bőrön keresztül egészen csontig hatolt, hogy remegésre kényszerítse a test gazdáját – a csatornafedelek alól a meleg levegő gejzírként tört fel, s a gőz belopakodott a tisztességes emberek előtt szinte láthatatlan sikátorokba, hogy aztán penészként, vízként megtelepedjenek a falakon.

Csönd volt. Csak a távolból szállt egy elhagyatott környék felé egy sziréna zúgása, de amint az elhalt, a környék újból nyugalomra szenderült. A békesség azonban nem tartott sokáig. Egy kapucni védelmébe burkolózó magas idegen szelte át a főutcát, és tért be egy sikátorba, hogy aztán sietős léptekkel induljon egy nagy vasajtó felé. A bejáratnál volt felfedezhető az egyetlen bizonytalanságra utaló jel: téblábolt, le-föl. Látszott rajta, hogy nem mer kopogni, végül aztán összeszedte bátorságát, és két rövid, majd két hosszú koppantás után másodperceken belül feltárult a bejárat. Egy marcona férfi jelent meg előtte, aki miután alaposan végigmérte őt, egy fejmozdulattal jelezte, hogy beléphet.

Az idegen átlépte a küszöböt, és egy nagy helyiségbe találta magát, mely egykoron garázsként funkcionálhatott, mára azonban kétes hírű férfiak találkozóhelyévé nőtte ki magát. Jobbra és balra több tartóoszlop kapcsolódott össze a plafonnal, ahonnan néhány csillár ereszkedett alá, megvilágítva a tér közepén álló egyetlen hosszú asztalt, melyet úgy húsz ember ülhetett körül; némelyikük egyszerű zakóban és farmerben jelent meg, némelyikük azonban még ebben a percben is egy nem létező porszemet pöckölt le drága öltönyéről. Az asztalfőn egy, az utóbbi csoporthoz tartozó középkorú férfi ült, haját a kor szürkére színezte, bőre sárgás mivolta arra engedett következtetni, hogy a nap és ő már egy ideje nem találkoztak, s mosolya, mely ugyan széles volt, nem érte el szürke szemeit. Azok ugyanolyan hidegen tekintettek most betoppanó vendégére, mint egy perccel ezelőtt a már bent lévő tizenkilencre.

− Áh, drága fiam, kerülj csak beljebb, kerülj csak beljebb! – kiáltotta el magát nagy hangon a szürke hajú férfi.

Az idegen megszabadult kapucnijától, s most már jól látható volt, hogy nem lehetett több mint tizenhat éves. Barna haja kócosan hullott ijedt tekintetű szemeibe, de a fiú egy dühös mozdulattal kisöpörte onnan.

Havonta egyszer meg kell jelennie ezen a helyen, de egy hónappal ezelőtt sem volt jobb érzés ide jönnie, mint most. Sőt. Egy hónappal ezelőtt kapott egy ultimátumot, melytől, az volt az érzése, ma rövid úton megszabadítják. Hosszan latolgatta, hogy eljöjjön-e, vagy inkább az első repülőre felszállva olyan messzire szökjön, amilyen messzire csak tud, ám biztos volt benne, hogy ha elmegy, akkor a családját fogják bántani helyette.

− Gyere csak közelebb, fiam – intette magához a férfi a fiút.

A gyerek lassú léptekkel odaért hozzá, Szürke pedig azonnal átkarolta a vállát.

– Mond csak, gyermekem, mennyit gyűjtöttél össze mára nekem? 

A fiú egy nagyot nyelt, hevesen dobogó szíve majd kitörte a bordáit.

− Hát… tudja, uram… Útközben jutott eszembe, hogy otthon hagytam a pénzt… Ta-talán ha haza mehetnék érte…

− Otthon hagytad a pénzt – ismételte a férfi elgondolkozó hangon a vendégek kuncogása közepette. – Mond csak, fiam, nem álltál már elő hasonló kifogással, egy hónappal ezelőtt? Ha jól emlékszem, akkor is volt valami probléma a pénz bemutatásával.

− Ne-nem tehetek róla, uram – győzködte Szürkét a srác. – A másik banda szinte már vadászik ránk; azt mondják, hogy a helyükön árulunk, és amint meglátnak minket, azonnal támadnak, és elveszik a pénzt.

Szürke elgondolkozva megsimogatta a fiú haját.

− Mond, csak, kisfiam – suttogta a fiú fülébe -, szerinted ez – nyúlt hátra a fiú derekához, és húzott elő egy pisztolyt – minek van nálad?

A fiú, izzadt tenyerét törölgetve a nadrágjába, halkan megszólalt.

− Hogy megvédjem magam.

− Nem – sziszegte belemarkolva a fiú hajába Szürke. – Hanem, hogy megvédd a pénzemet.

− Kérem – suttogta. – Esküszöm, hogy legközelebb jobban vigyázok…

Szürke és emberei leplezetlen gúnnyal kacagtak fel.

− Legközelebb? – kérdezett vissza a férfi. – Fiam, fiam – csóválta a fejét. – Nem hinném, hogy lesz legközelebb.

Szürke tettetett kíváncsisággal forgatta meg kezei között a pisztolyt, majd a fiú felé fordult.

− A múlt hónapban azt mondtad, hogy nem működik rendesen a fegyver, igaz?

A fiú gyanútlanul bólintott egyet, és abban a pillanatban hangos dörrenéssel elsült a fegyver.

− Most már úgy tűnik, nincs semmi baja − jegyezte meg közömbösen Szürke, és mosolyogva nézte, ahogy a döbbenettől kerekre tágult szemű gyerek mellkasán, egyre nagyobb vérfolt gyűlik, hogy aztán holtan essen össze a lábai előtt.

− Takarítsátok el - vetette oda két, a sötétben álló tagbaszakadt őrnek, akik megfogták a hulla kezét és lábát, majd kicipelték a hátsó bejáraton egy sötét terepjáróhoz, berakták a csomagtartóba, és elhajtottak.

Nos, ez volna a Prológus. Hogy tetszett? Friss jövő héten szombaton.